Szabad-e aludni hangfürdő alatt?

2023.08.14

Sokan mondtátok már nekem hangfürdő után, hogy véletlenül elaludtatok, vagy, hogy alig bírtátok ki, hogy ne aludjatok el közben, mintha rosszat tennétek ezzel. A hangfürdő elején elhangzó relaxációs szöveg azt a célt szolgálja, hogy a test és az elme is lecsendesedjen és könnyebben be tudjátok fogadni a hangok erejét, ennek ellenére nem feltétel az, hogy végig ugyanabban az állapotban maradjatok.

Az, hogy a test hogyan reagál a hangokra attól függ éppen milyen állapotban van, tehát ha nehezebb, húzósabb időszak van a hátatok mögött nagyobb eséllyel alszotok el, vagy lehet valakinél pont fordítva működik, ha nyugodtabb, akkor lehet, hamarabb elalszik. Van, aki szinte sosem alszik el, van, aki szinte mindig. Mindannyian másképp vagyunk összerakva, eltérően működünk, más tapasztalatok érnek a mindennapok során, így a tálak hangjai is különböző módokon érvényesülnek, főleg, hogy létezésünk minden szintjén képesek kifejteni a hatásukat (sejtszinten, testi, lelki, mentális, energetikai szinten egyaránt). Éppen ezért nem baj, ha elalszotok hangfürdő közben, hiszen az azt jelenti, hogy nektek éppen erre van szükségetek, a hangok így is hatnak rátok.

Természetesen ne azzal a céllal gyertek hangfürdőzni, hogy most jót fogtok aludni, hanem mindig legyen meg a megengedés saját magatok iránt, hagyjátok, hogy az történjen, amire éppen szükségetek van. Ha az az alvás, akkor az.

Az alváson kívül tapasztalhattok más érdekes dolgokat is a hangok hatására. Ilyenek például a hirtelen felbukkanó szélsőséges érzelmek vagy emlékek; akár a harag, a düh, a szomorúság, vagy a végtelen jókedv is megjelenhet, ezeket mindig hagyni kell előjönni, meg kell élni őket, hogy aztán ugyanolyan gyorsan el is tűnjenek, ahogy jöttek. Megjelenhetnek apróbb fájdalmak a test azon részein, ahol a hétköznapokban komolyabb problémákkal küzdünk, ezek is hamar tovább szállnak a hangokkal. Ha ilyet tapasztaltok az azt jelenti, hogy a hangok megtalálták a gyógyítandó területet és éppen azon vannak, hogy kioldják belőletek amire nincs már szükségetek.

Ha meditatív állapotba kerültök, kaphattok jó ötleteket, megoldásokat régóta meglévő problémákra, vagy csak épp töltekezhettek a megjelenő pozitív energiákból.

Ugyanakkor azt a megélést is tapasztalhatjátok, hogy ez most nektek nagyon nem jó, nem erre van szükségetek, nem esnek jól a hangok, vagy annyira kellemetlen érzeteket hoznak ki belőletek, hogy nem szeretnétek hallgatni tovább. Nagyon ritkán, de ilyen is előfordulhat, természetesen nem kell szenvednie senkinek, nyugodtan el lehet hagyni a termet hangfürdő közben, ha a maradás valóban csak kínlódást okozna.

A legfontosabb mindig az, hogy megengedéssel forduljunk önmagunk és a hangok felé, hogy azt a kellemes, feltöltő, gyógyító tapasztalatot kaphassuk, amire éppen szükségünk van.

Várlak titeket szeretettel a következő hangfürdőimre is, amiknek időpontját a Szolgáltatások/Hangfürdő menüpontban találjátok.

Share
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el